Oktatási Hivatal szerint ebben az esetben négy tárgyból is számolható az érettségi átlag
Kivétel erősíti a szabályt - gyakorlatilag egyetlen esetben számolható négy tárgyból érettségi átlag az Oktatási Hivatal szerint.
Kivétel erősíti a szabályt - gyakorlatilag egyetlen esetben számolható négy tárgyból érettségi átlag az Oktatási Hivatal szerint.
Az Oktatási Hivatal az egyik felvételizőnek küldött levelében úgy fogalmazott, hogy lehet, de a rendszer mégis mást mutat.
Elmagyarázzuk egyszerűen, ez milyen esetben fordulhat elő.
Nulla pont a középiskolai eredményeknél, fel nem töltött középiskolai bizonyítvány és be nem számított érettségi – csak néhány olyan probléma, amivel több diák is szembesült, aki idén jelentkeztek egyetemre. A ponthatárokat pedig a jövő héten, július 23-án húzzák.
Fontos kérdésre válaszolunk.
Akárcsak a Károlin, a PPKE-n is kaphattok plusz pontokat, ha jártatok például középiskolásként hittanra.
Július 23-án hirdetik ki az egyetemi ponthatárokat, ezért a pontszámítással kapcsolatban 5+1 fontos kérdésre válaszolunk.
Nyelvvizsgáért legfeljebb 70 pont, az emelt szintű érettségiért tárgyanként 50 pont – összegyűjtöttük, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen mire jár intézményi pont.
Hány pontot ér a nyelvvizsga? Mennyi pluszpont jár az emelt szintű érettségire? Összegyűjtöttük, hogy mire adhatnak többletpontot az egyetemek.
Az ördög a részletekben rejlik – igaz ez a 2025-ös egyetemi felvételi pontszámításra is. Mutatjuk, hogyan használjátok az Eduline kalkulátorát, amivel egyszerűen ti is ki tudjátok számolni a pontjaitokat.